Hangok, és zajok.
Hideg minden pont.
Mintha a képzeletem lenne a saját börtönöm.
Az éjben és a csendben nem lelem örömöm.
Tudom, hogy ebből semmi sem igaz
De valami korlátozza az agyam.
Félek, mert árnyak közelítenek,
Elmúlt lelkek kergetnek.
Minden erőmmel harcolok.
Levegő után kapkodok.
Minden képzeletem nyoma a körmömön,
De tudom, hogy megszabadítasz a börtönből:
Te adsz erőt, hogy hinni tudjak,
Hogy a holt lelkeknek nincs útjuk.
Érzem, hogy az árnyak eltűnnek,
Feldúlt lelkem végre lehűlhet.
