Testem forró lázban égett,
Míg életed adtad volna értem.
Egy lázban, mely mindig jólesik,
Úgy éreztem, rajtunk kívül senki sincs
Mindig erősen szorítottad kezemet,
S én tudtam, hogy elengedni sosem kell.
Tudtad, hogy minket mi éltet,
Ez egy vírus, mely érez.
Nem volt fájdalom, nem volt kín,
Nem volt bánat, nem volt rossz semmi
Egy láthatatlan erő tartott minket össze,
Jöhetett bármi, soha nem engedett el.
Benned a vírus méreg lett,
S nem hagytad, hogy segítsek.
Pedig lehettem volna én a gyógyír,
Mely testedet, lelkedet megmenti.
Nem hagytad, hogy szorítsam kezed,
Mikor a betegség az érzéseidet öli meg.
Terjed bennem a méreg,
A fájdalom járja át a testem.
Álmatlan éjszakákon öl a kín,
Úgy érzem, a Halál végre magához hív.
Egy láthatatlan kéz szorítja lelkemet,
S nem engedi, míg ki nem facsar mindent belőle.
