Kedves Olvasóim!
Az utóbbi időben úgy érzem, hogy szakmailag mélyponton vagyok, és ez napról napra rosszabb lesz. Az a helyzet, hogy a mostani munkámmal nem vagyok megelégedve, úgy érzem ez nem nekem való. Semmi mást nem szeretnék, csak írni. Írni, és az írásból megélni. De úgy látszik, ez teljesen lehetetlen ma Magyarországon. Soha semmi nem volt egyszerű itthon, de napjainkban minden az ismeretségen múlik, s nem a tehetségen vagy a vérverejtékes munkán. Szomorú... Távol álljon tőlem a politika, én az érzelmek embere vagyok, s ezt is szeretném közvetíteni. Szeretném, ha valakit művésznek neveznek, akkor ne egy bohókás, idealista, a munkától félő embert lássanak a szó mögött, hanem egy ugyanolyan hivatást, mint mondjuk az ügyvéd, az orvos!
Kezdek komolyan elkeseredni emiatt, lassan nem lesz több ötletem, mivel tudnám ezt az álmomat elérni. Anyám egyszer azt mondta nekem, hogy ha valamit a fejembe veszek, akkor azt én véghez is viszem. Lehet, hogy nem abban a pillanatban, lehet, hogy csak évekkel később, de véghez viszem. Próbálok e szerint élni, de olykor komolyan elvesztem a hitem, s rendszerint akkor jön valahonnan a segítség, az ihlet, a megvilágosodás.
Úgy gondolom ennek a segítségnek most már itt az ideje, hogy életem egyik legnagyobb álmát megvalósítsam!
Na de véget vetek ennek a melankóliának, biztos közrejátszik jelenlegi- egyre romló- egxisztenciális helyzetem, a "művész lelkem", meg ez a márciushoz annyira nem illő szomorkás idő. Úgyhogy fel a fejjel (mondom magamnak, s mindenkinek), olvassátok következő versemet, és külön örülnék ha kommentjeitekkel segítenétek munkámat!
Köszönöm...................................................................................Zs
Könnyebb Elfutni
Néha úgy érzem,
Minden ajtó bezárul előttem.
A legmélyebb titkokat
Senki sem láthatja,
A sebek, melyek égnek,
Soha nem forrnak be
Mint mozgóképek a fejemben,
Úgy járnak körülöttem.
Könnyebb elfutni,
Mint szembenézni vele.
Könnyebb elmenekülni,
De a fájdalmat magammal viszem.
Néha visszaemlékszem
A múltam sötét részére,
Látom a régi álmokat.
„Bár ne lennének”- azt kívántam.
De egyszer majd elmegyek,
S nem nézek vissza többet.
Ha mégis megteszem a múltam már nem lesz.
Könnyebb elfutni,
Mint szembenézni vele.
Könnyebb elmenekülni,
De a fájdalmat magammal viszem.
Csak kitörlök mindent,
És elölről kezdem
A színlelt életem,
Mert változtatni nehezebb
Könnyebb elfutni,
Mint szembenézni vele.
Könnyebb elmenekülni,
De a fájdalmat magammal viszem.
